Karácsonyi gondolatok

Sokan kértek, hogy írjak pár sort Karácsonyra. Advent negyedik vasárnapja van, három nap és Karácsony. Vártam az ihletet, nem nagyon akart megérkezni, de közben néhány gondolat jutott eszembe, ezt vetem most papírra.
I. Áron fiam idén szeptembertől a budapesti SOTE általános orvosi karára jár. Kollégiumba lakik Budapesten a 8. kerület közepén. Kezdetben anyja állandóan aggódott, hogy hol mászkál éjnek évadján gyermeke, mi lesz vele? Azt tanácsoltam fiamnak, hogy éjszakai útjait ne mondja el, mert ha nem tudunk róla, akkor anyja is fog aludni.
Áron itthonról való távozásával kicsit üres lett a ház, a szobája is üres. Ezt most már szokjuk és azt is, hogy csak vendégségbe fog hazajárni. Áronnak nagyon tetszik az egyetem , de az is „király”, hogy senki nem mondja meg, hogy mit csináljon. Ő ossza be a pénzét, ő főz, ő mos és bevásárol. Nem hittük volna róla, hogy ilyen ügyesen intézi majd saját ügyeit. Kétségtelen, hogy többnyire minden hétvégén itthon van. Ilyenkor a szombat – vasárnap sütéssel-főzéssel telik el, hogy Áron Budapesten éhen ne haljon.
Jelenleg vizsgaidőszak zajlik. Túl van két vizsgáján sikeresen. Most hazavágyott: – Igaz, hogy itthon nem tudok úgy tanulni, mint a kollégiumban, de olyan jó itthon lenni. Ha tudná, hogy mi milyen boldogok vagyunk, hogy egy kicsit ismét itthon van…
Jelenleg itthon Péter a rangidős, immár tízedik osztályos. Nagyon céltudatosan kezdte az évet, plusz órákra jár saját akaratából. Nagyon lelkesen csinált mindent kb. 2 hónapig, utána elveszett a lendület. Az osztályzataival nincs gond, csak felületesebb a munkája. Mióta cserkészőrsvezető, nagyobb a felelősségtudata és komolyodik is. Nagyon büszkék vagyunk rá, de néha érthetetlen egy-egy reakciója.
Pár hete, egy szombati napon Péter fiamat kihívtam a kertbe segíteni. Mondta, hogy ő most anyának segít és nem fog kijönni, meg különben is a szombat az egyetlen pihenőnap a héten, stb. … Eldöntöttem, hogyha kijön, akkor beküldöm, hogy nem kell segítsen, hadd lássa milyen „jó fej” apja van a gyereknek. Félóra múlva Péter fiam megjelent a kertben és azt mondta: – Apa, bármit csinálsz velem, akkor sem fogok kijönni segíteni! Jó akartam lenni vele, de szavai után számra fagyott a mosoly. Most mit csináljak? Ha kényszerítem, hogy kijöjjön, abból veszekedés lesz, ha ennyiben hagyom, akkor hova lesz az apai tekintélyem?
Adtam neki 15 percet, hogy ő kijöjjön és pedig gondolkodjak, hogy mi a jó megoldás. Sajnos 15 perc elteltével sem volt hajlandó kijönni segíteni, ezért erőfölényemmel visszaélve „rábírtam”, hogy gondolja meg magát. Nem volt hangos szó, nem volt verés, pusztán indulatos lettem az ő makacsságán és kirángattam őt az ágyból. Ha erőszakot alkalmazok, utána mindig lelkiismeret furdalásom van rögtön az események után.
Miután kijött, akkor a kerti munka helyett beszélgettünk, hogy mit és hogyan kellett volna csinálni. Igazán a mai napig nem tudom, hogy hogyan kellett volna helyesen cselekedni. Egy kedves barátom azt mondta, hogy ezek a helyzetek azért vannak, hogy az Isten próbára tesz minket, hogy mennyire tudunk szeretni. Vannak helyzetek mikor nincs jó döntés, de a legjobb döntés mindig az ami szeretetből fakad és nem indulatból vagy erőszakból.
Ugyancsak Péter fiam – nem sokkal a történtek után – esti imádság során azt mondta, hogy hálát ad Istennek, hogy ilyen családja van, hogy ilyen szülei és testvérei vannak. Megható volt. De most melyik Péter igazi arca?
Zsuzsika lányomra is roppant büszke vagyok. Ezt ő is tudja, néha ki is használja. Szeretek vele vásárolni menni, vagy kutyát sétáltatni, mert ilyenkor többet tudunk beszélgetni és ilyenkor megnyílik. Az idei év során több furulyaversenyen elindult, és mindig első lett. De közben annyira megunta, hogy tovább nem hajlandó furulyázni. Most a zongora és a gitár a sláger. Nagyon szívesen hallgatom, ahogy naponta többször csak leül és örömmel játszik egy darabot.
Vettem egy kiskönyvet, amely „tanácsokat” ad az apának, miként bánjon lányával. Ötletes dolgok vannak benne és talán a lányomra irányuló több figyelemnek köszönhető, hogy kiegyensúlyozottabb lett vele a kapcsolatom.
De hogy kamaszodik, az tény. Ma reggel arra kértem, hogy tisztítsa meg a zöldségeket. Miért pont én? Miért nem Péter? Miért mindig őt zaklatom ilyen kérésekkel? Stb…/Tény, hogy Áron fiam egyetemre kerülésével több házi munka hárul rá és testvérére./ Ilyenkor megpróbálok vele szépen beszélni, hogy meggyőzzem, többnyire sikertelenül. Ha elfogy a türelmem, akkor következik, hogy megkövetelem. Ekkor már kénytelen megcsinálni a rábízott feladatot, de ilyenkor azt kapom: „Te sosem kérsz, hanem követelsz”!
Él bennem egy kép egy gyönyörű, bűbájos, kedves kislányról, aki az én gyermekem és közben egyre többször jelenik meg egy mogorva, kis boszorka képe, akinek semmi nem jó, amit kérek vagy követelek. Melyik Zsuzsika igazi arca?

Szeretjük gyermekeinket, óvjuk őket, vezetjük és tanítjuk őket . Százszor-ezerszer elbuknak, megsértenek, megtagadnak, de mi mindig megbocsájtunk és új esélyt adunk, mert a szeretet törvénye ezt parancsolja. A gyermek Isten csodálatos teremtménye, a házasság gyümölcse és Isten ajándéka. A mi életünk célja, hogy ezt a csodát átöleljük, neveljük és egy életen át szeressük. Hiszem, ha ma nem is azt teszi, amit kérek tőle, de holnap ő is ugyanúgy cselekszik majd, ahogy tőlünk látta. Legyünk mellette jóban-rosszban, legyünk életének része és megtapasztaljuk a gyermeki bizalmat, odaadást, szeretetet. Ez egy óriási kincs, amit meg kell becsülni és nap mint nap megküzdeni érte.
Vajon mit hoz a jövő? Mi lesz évek múlva gyermekeinkkel? Merre veti őket az élet? Minden szülőben felötlő szorongó gondolatok. Zsuzsával, feleségemmel rendszeresen imádkozunk gyermekeinkért. Hálát adunk Istennek mindazért, amit eddig kaptunk és fohászt mondunk, hogy a jövőben is az Ő áldása kísérje a családot.
Tudunk-e hálát adni gyermekeinkért, feleségünkért és Isten csodálatos ajándékaiért?
II. Ez esztendő nyarának végén összefogtunk páran, hogy önerőből felújítsuk a református templom udvarán lévő épület egyik nagytermét, hogy azt hittan teremként lehessen használni. Találtunk egy szakembert, aki többnyire értett az átalakítás munkafázisaihoz /és éppen munkanélküli volt/így megbíztuk őt a feladattal. Szépen alakult az alapozás, a falfestés, a mázolás. De az új fűtésre, világításra és bútorzatra nem gondoltunk, vagy ha igen, akkor ezekre nem volt meg a fedezet.
S a csoda megtörtént. Amint kiderült, hogy mit szeretnénk tenni, akkor egyre többen jöttek, hogy mivel tudnának segíteni. Van aki a szerelt, van aki takarított, van aki fűtőtestet, bútort, vagy függönyt hozott, van aki anyagilag támogatta a megvalósulást. De három hét alatt a terem teljesen megújult: – új festéssel, új padlószőnyeg, új világítás és fűtés, csak az ócska bútorok nem illettek bele.
És akkor újabb csoda történt. A gyülekezet megkapta egy nagy iroda teljes bútorzatát, mellyel kényelmesen be lehetett bútorozni a gyülekezeti termet.
A csoda amiként egy baráti beszélgetés során elhangzott ötletből kiindulva megvalósult a gyülekezeti terem – az Isten áldása. Az Ő kegyelme mindvégig velünk volt, amint mindig jött valaki a megfelelő időben és segített továbblépni, ha elakadtunk. Olyan könnyen ment minden, mintha valaki tolta a szekeret hátulról. Hiszem, hogy Istennek tetszett a mi kis tervünk és azt felkarolta és áldásával kísérte.
Észrevesszük-e mindennapi életünkben az Isten keze nyomát?

III. Ma az istentiszteleten arról beszélt a lelkész, hogy mennyire szeret minket az Isten, hiszen a családunk, barátaink, tudásunk, ételünk és italunk, a tető a fejünk felett, egészségünk vagyis egész életünk Isten ajándéka. De vajon mi szeretjük-e az Istent?
A Bibliából ismert, hogy Péter háromszor tagadta meg Jézust a keresztre feszítés előtt. Feltámadása után Jézus háromszor kérdezte meg Pétert: „Simon, Jóna fia szeretsz-e engem?” „Te tudod Uram, hogy szeretlek” – mondta Péter, de roppant kényelmetlen lehetett Péternek, hogy Jézus szelíden, halkan, szemrehányás nélkül kérdezett. Mindezt háromszor. Mégis – minden tagadása ellenére – Jézus rábízta a keresztény egyház megalapítását.
Elszoktam játszani a gondolattal, hogyha Jézus hirtelen előttem megállna és megkérdezné: – László, szeretsz-e engem? – vajon mit válaszolnék. Biztos haboznék, hogy mit is mondhatnék… – Te mit mondanál így, Karácsony küszöbén?

Ezen gondolatokkal kívánok áldott, kegyelemteljes Karácsonyt minden kedves gyermeknek, szülőknek és nagyszülőknek! Kívánom, hogy Karácsony öröme ne csak egy napig tartson, hanem az év minden napján megtapasztaljuk!

2014 Karácsonya dr. Tókos László